PÁRIZS - NORMANDIA ÉS A VADREGÉNYES BRETAGNE - repülővel
Ez nem az a hely, amire automatikusan gondolunk, ha utazni szeretnénk. El lehet ide jutni egyáltalán? Pedig aki végül ideér, az tudni fogja, hogy mindig is erre vágyott, hogy ezt látnia kellett. Talán úgy, mint Monet, vagy úgy, mint Jeanne d' Arc vagy az Anjou hercegek. Ezerarcú kalandozás elegáns fürdővárosok, hangulatos normann falvak között, ámulatba ejtő kilátás az óceán fölé magasodó sziklákról. Normandia és Bretagne: feledhetetlen utazás a vén kontinens legnyugatibb peremén. Az utazás során hosszabb-rövidebb sétákra (adott esetben akár kb. 10 km hosszúak is), illetve szükség esetén lépcsőzésre is számíthatnak, ezért alap, fiatalos kondíció javasolt.
VIRÁGKARNEVÁL DEBRECENBEN-A HORTOBÁGYI PUSZTA TITOKZATOS ÉS VÉGTELEN TÁRHÁZA
Színek, formák, illatok, zene és tánc!!! Mindez várja Önt, ha velünk tart Debrecenbe a virágkarneválra. 1966 óta várja az odalátogatókat a fergeteges fesztiváli hangulat, a színpompás karneváli kavalkád. Ezen felül, ha velünk tart láthatja a híres hortobágyi kilenclyukú hidat, a debreceni Csokonai Nemzeti Színházat és Debrecen ikonikus Nagytemplomát. Tartson velünk augusztusban! „Ó te szép Magyarország csodálatos tája Nincs a világon senkinek ilyen mesés Hortobágya” Dáma Lovag Erdős Anna
DÉL-OLASZORSZÁGI KALANDOZÁSOK: A FÉLTVE ŐRZÖTT PUGLIA - autóbusszal
Olaszország ott kezdődik igazán, ahol a történelem, a tenger és az életöröm összeér. Erre az útra hívjuk most – egy varázslatos felfedezésre az Adriai-tenger mentén, a reneszánsz városoktól egészen Dél-Olaszország napsütötte kincseiig. Utazásunk során évszázadok emlékei kelnek életre: Urbino reneszánsz utcáin Raffaello szülővárosának szelleme kísér bennünket, Loreto szentélyeiben megérint a csend és az áhítat, Matera barlangvárosában pedig mintha egy másik korba csöppennénk. A fehér falú városok, a sziklába vájt templomok és a mediterrán fények olyan képeket rajzolnak elénk, amelyek örökre velünk maradnak. A történelmi élményeket tengerillat és napsütés kíséri: Polignano a Mare lélegzetelállító öblei, Otranto türkízkék vizei és a Gargano-félsziget vadregényes partjai a pihenés és a felfrissülés ígéretét hordozzák. Aki szeretné, fürdőzhet, hajóra szállhat, vagy egyszerűen csak elmerülhet a dél-itáliai élet lassú, mégis lüktető ritmusában. Ez az utazás a választás szabadságáról is szól: pihenés a szállodában vagy aktív kirándulások, városnézés vagy tengerparti lazítás – minden nap más arcát mutatja Apulia és környéke. Közben megismerjük Bari történelmi óvárosát, Lecce barokk pompáját, Alberobello mesebeli trullóit és Ostuni vakítóan fehér házait. Az út végén II. Frigyes császár titokzatos vára, Castel del Monte koronázza meg élményeinket, majd a tenger fölé magasodó Duino kastély panorámája búcsúztat bennünket Olaszországtól. Ez az utazás nem csupán látnivalók sora – ez egy érzés. Mediterrán esték, történelmi séták, türkízkék tengerek és az olasz életöröm, amely minden pillanatban áthatja a napjainkat. Tartson velünk, és élje át Dél-Olaszország varázsát – ahol minden nap egy új történet!
DÉL-OLASZORSZÁGI KALANDOZÁSOK: A FÉLTVE ŐRZÖTT PUGLIA - repülővel
Egyetlen felszállás – és máris Dél-Olaszország napsütötte világában találjuk magunkat. Ez az utazás azoknak szól, akik szeretnének hosszú buszozás nélkül, kényelmesen, repülővel érkezni Apulia szívébe, hogy az időt ne az úton, hanem az élményekkel töltsék. Budapestről menetrend szerinti repülőjárattal utazunk Bariba, a „csizma sarkához” közeli mediterrán városba. A levegőből már érkezéskor megcsillan az Adria türkizkék színe, a leszállást követően pedig szervezett transzferrel, gyorsan és kényelmesen jutunk el szálláshelyünkre. Így az utazás első napja már a megérkezés élményéről, nem pedig a fáradtságról szól. A következő napokban repülővel nyert időnk minden percét Apulia kincseinek felfedezésére fordítjuk: világörökségi barlangvárosok, hófehér falvak, sziklákkal ölelt türkízkék öblök, hangulatos óvárosok és mediterrán esték várnak ránk. Matera időtlen világa, Polignano a Mare ikonikus tengeröble, Bari történelmi sikátorai, Alberobello mesebeli trullói, Lecce barokk pompája és Otranto kristálytiszta vizei mind-mind könnyed, élvezetes kirándulások során tárulnak fel. Ez az út a kényelem és az élmény tökéletes egyensúlya: repülővel gyorsan oda és vissza, helyben kényelmes autóbuszos kirándulásokkal, közben bőven hagyott idővel pihenésre, fürdőzésre, wellnessre. Felszáll, megérkezik, élvez – ilyen egyszerű Dél-Olaszország repülővel. Ha szeretné Apulia legszebb arcát felfedezni fáradság nélkül, stílusosan és élményekben gazdagon, ez az utazás Önnek szól!
ŐSSZEL A VAJDASÁGBAN ÉS SZERBIÁBAN
Tökéletes program egy gyönyörű hétvégére és még nem is kell sokat utazni! Egyszerűen tökéletes! Ismerje meg az elmúlt évszázadok történeteit velünk kalandozva egy gyönyörű tavaszi hétvégén a magyar emlékek nyomán! A török–magyar csaták hős vitézei, festői várai és a történelmi Magyar Királyság déli emlékei várják ezen tavaszi programunkon! Vajdaság központjaiban Szabadkán és Újvidéken ismerkedünk a fiatalos városközpontokkal. Zimony váránál Hunyadi emlékét kutatjuk, Karlócán pedig tanulmányozzuk történelmét a Báthoriaktól egészen napjainkig. Szerbia fővárosában nem hiszünk a szemünknek, miként tele energiával szinte lüktet a „fehér város”. Belvárosában a fiatalság a mediterrán balkán hangutalát kelti életre. Együtt csodálkozunk rá Pétervárad „részeges” óratornyára és együtt látogatunk el a magyarok egyik legnagyobb diadalának nándorfehérvári helyszínére, melyet a mindennap felcsendülő déli harangszó azóta is ünnepel a keresztény világban!
MISKOLC, SZILVÁSVÁRAD ÉS EDELÉNY ÉLMÉNYEI - KÖRUTAZÁS MAGYARORSZÁGON
Petőfi Sándor szavait személyesen is átélhetik egy csodás Bükk körüli túra kereteiben. A természet ölelésében és csendjében régi magyar királynék és francia főurak nyomában járunk. De ne féljünk, nekünk nem kell drágán adni az életünket egy frissítőért, amíg megkóstoljuk a Hell termékeket Bruce Willis ajánlásával.
VARÁZSLATOS SZLOVÉNIA KÉNYELMES TÚRÁKKAL A TERMÉSZETBEN, WELLNESS PIHENÉSSEL
A 4 napos Szlovénia programunkat egészítettük ki a természetjárás szerelmeseinek, egy feledhetetlen gyalogtúrával ezen programunkban! Programunk első napján felejthetetlen kirándulást teszünk Európa egyik legnagyobb szénbányájában! Szlovénia tenyérnyi kis ország, melyet gazdaggá tett a természet és szorgos kezű, jókedvű lakói. , könnyed szerrel mutat utat nekünk zöldellő réten és vízesésen át az 1206 méter magasságban alázúdoló Savina forráshoz. Barátságos, nyugodt kirándulásra számíthatnak mindazok, akik örömüket lelik a tavak, hegyek látványában, akik szeretik a könnyed sétákat, a kényelmesen megközelíthető várakat, jól érzik magukat a tündéri városokban vagy a mesevilágú cseppkőbarlangban. 5 napos programunk során Szlovénia varázslatos arcát mutatjuk be, mely során a kirándulások tett gyalogtúráink fáradalmait egy wellness komplexumban pihenhetjük ki! Élénk színben pompázó hegyoldalak, csipkézett hegycsúcsok, mélykék tavak és tengerpart. és a szlovén tengerpart között Önt is meg fogja érinteni Szlovénia szépsége: Piran, Bohinj, Bledi-tó, Ljubljana, Postojna…. mind-mind szerepel programunkban!
HOSSZÚ HÉTVÉGE TAORMINÁBAN
Tartson velünk a legújabb Z(s)eppelin "Hosszú hétvégén"! Meglátogatjuk a Földközi-tenger talán legikonikusabb szigetét, Szicíliát: napsütés, hangulatos olasz mindennapok, gyönyörű természet és minden, ami kultúra! Várjuk foglalását!
DÉL-KOREA FELFEDEZÉSE ŐSZI SZÍNEKBEN: SZÖULTÓL JEJUIG
Fedezd fel Dél-Korea legikonikusabb helyszíneit, Szöul nyüzsgő városától Jeju szigetének természeti csodáiig! Barangolj Gyeongju történelmi emlékei között, élvezd Busan tengerparti hangulatát, és merülj el a hagyományok és a modernitás lenyűgöző találkozásában. Nem számít, hogy kezdő, vagy haladó utazó vagy, Korea mindig visszavár! A program során a természeti látványosságok, világörökségi helyszínek, kulturális programok és workshopok teszik számodra igazi felejthetetlen élménnyé utazásod, melyről magyar csoportkísérőnk, és koreai helyi idegenvezetőink gondoskodnak.