Részletes Program
1. Nap: Szeged – Budapest – Pozsony – Prága – Berlin (890 km)
Kora reggel indulunk Szegedről, hogy egy igazán nagy ívű, észak-európai kaland kezdetét vegye. Magyarországot Rajkánál hagyjuk el, és Szlovákián, valamint Csehországon át vezet utunk. A Prága–Drezda autópályán haladva, kényelmes pihenőkkel tarkítva közeledünk Németország felé. A táj fokozatosan változik, míg végül megérkezünk Berlinbe, Európa egyik legizgalmasabb, folyamatosan megújuló nagyvárosába. Szállásunk Berlinben vagy annak környékén lesz, ahol kipihenhetjük az utazás fáradalmait.
2. Nap: Hamburg és Lübeck, hajózás Travemündén (380 km)
Reggelit követően Hamburg felé vesszük az irányt, a legendás Hanza-városba, ahol a modern nagyvárosi élet és a patinás tengeri hagyományok különleges elegyet alkotnak. A belváros nyüzsgése, a kikötő hatalmas darui és hajói, valamint a víz közelsége egyedi hangulatot kölcsönöznek a városnak. Hamburg után Lübeckbe utazunk, a híres „marcipán városba”. A műemléki védettség alatt álló óvárosban sétálva gótikus templomok, díszes polgárházak és hangulatos utcácskák idézik fel a Hanza-szövetség fénykorát. Délután érkezünk Travemündébe, ahol komphajóra szállunk. Szállásunk a hajón kényelmes, kétágyas, légkondicionált belső kabinokban lesz. Az este fénypontja a hajón elfogyasztott büfévacsora, kísérő itallal – miközben a tenger nyugalma és a hajó ringása teszi teljessé az élményt.
3. Nap: Koppenhága és a gigantikus Öresund hídon át Malmöbe (110 km)
A hajón elfogyasztott reggeli után Trelleborg kikötőjében kötünk ki, majd Dánia fővárosába, Koppenhágába utazunk. Városnéző sétánk során megismerkedünk a skandináv eleganciát és modern életérzést sugárzó várossal: a belvárossal, a Királyi Palotával, a Parlamenttel, a Városházával, valamint a város jelképével, a Kis Szirén szobrával. Kora délután Svédország felé folytatjuk utunkat, méghozzá a lenyűgöző, gigantikus Öresund-hídon átkelve, amely Koppenhágát köti össze Malmövel. A városban tett sétánk során megtekintjük a St. Petri templomot, a híres Lejonet patikát, a Thottska házat, valamint a város fölé magasodó Malmöhus kastélyt. A macskaköves utcák, a gondosan karbantartott házak és a hangulatos Lilla Torg tér igazán barátságos légkört teremtenek. Szabadidőben kávézók, halvendéglők és kis üzletek csábítanak maradásra. Estére ismét komphajóra szállunk, szállásunk a hajó kényelmes kabinjaiban lesz, büfévacsorával és kísérő itallal.
4. Nap: Travemündéből Wismar és Schwerin (320 km)
Reggel a hajón elfogyasztott bőséges büféreggeli után érkezünk vissza Travemündébe. Innen autóbusszal utazunk tovább Wismarba, amely az UNESCO Világörökség része. A főtéren megállva könnyű elképzelni a város egykori gazdagságát: díszes polgárházak, történelmi épületek, a Vízikapu és a régi kikötő mind a Hanza-idők emlékét őrzik. Ezután Schwerinbe látogatunk, Mecklenburg egyik legszebb városába. Sétálunk az óvárosban, megtekintjük a főteret a dómmal, a színházat és a régi kertet. A város mesébe illő hangulata méltó lezárása a napnak. Szállásunk ismét Berlin környékén lesz.
5. Nap: Berlintől Drezdáig (200 km)
Reggeli után Berlin felfedezése következik. Németország régi-új fővárosa igazi világváros, ahol a történelem és a modern kor látványosan fonódik össze. Városnézésünk során érintjük a Potsdamer Platz futurisztikus épületeit, az Unter den Linden elegáns sugárútját, a városházát és a híres Kurfürstendammot. Fakultatív programként hajókirándulásra indulhatunk a Spree folyón és Berlin csatornáin, ahonnan egészen új perspektívából csodálhatjuk meg a várost. A nap végén tovább utazunk, és estére Drezda környéki szálláshelyünkre érkezünk
6. Nap: Drezdai séták. Csehország – Budapest – Szeged (690 km)
Reggeli után Drezda óvárosát fedezzük fel. Az Elba-parti város évszázadokon át királyok és hercegek rezidenciája volt. Bár a II. világháborúban súlyos károkat szenvedett, ma ismét régi fényében tündököl. Sétálunk a Theaterplatzon, megcsodáljuk a Semperoper impozáns épületét, a Hofkirchét, a Miasszonyunk templomát és a világhírű Zwinger palotaegyüttesét. A városnézés után Csehországon keresztül, autópályán indulunk haza, útközben többszöri pihenővel. Rajkánál határt lépve érkezünk Budapestre a késő esti órákban, majd tovább utazunk Szegedre – élményekkel, emlékekkel és egy igazán különleges észak-európai körutazás tapasztalataival gazdagodva.
Az utazásról
Hanza-városoktól a skandináv fővárosokon át a művészetek városáig
Ezen az utazáson Európa északi térségének legizgalmasabb városai fűződnek fel egyetlen lenyűgöző élményláncra. Berlin vibráló nagyvárosi lüktetése, a modern és történelmi arcát egyszerre mutató német főváros már az első pillanattól magával ragad. Innen vezet utunk a tenger illatát árasztó Hamburgba, ahol a hatalmas kikötő, a csatornák és a Hanza-hagyományok különleges hangulatot teremtenek. A középkori bájairól híres Lübeck, a marcipán városa, macskaköves utcáival és gótikus templomaival idézi fel a Hanza-szövetség aranykorát, majd Travemündéből komphajóra szállva a Balti-tenger nyugalma kíséri utunkat Skandinávia felé. Koppenhága, a dán királyok városa, elegáns palotáival, hangulatos belvárosával és a világhírű Kis Szirénnel igazi skandináv életérzést kínál.
A gigantikus Öresund-hídon átkelve érkezünk meg Malmöbe, Svédország egyik legszebb városába, ahol a történelmi óváros, a Malmöhus kastély és a barátságos Lilla Torg tér vár ránk. Visszatérve Németországba az UNESCO világörökségi listán szereplő Wismar és a mesebeli hangulatú Schwerin felfedezése következik, mielőtt újra elmerülnénk Berlin pezsgő világában. Utazásunk méltó lezárása a „Elba Firenzéjének” is nevezett Drezda, ahol a Semperoper, a Zwinger, a Frauenkirche és a történelmi óváros páratlan művészeti öröksége búcsúztat bennünket. Ez az út egyszerre kínál tengeri hangulatot, skandináv eleganciát és nagyvárosi pezsgést – egy valódi, élményekben gazdag északi körutazás minden érzékszervnek.
További információ:
Utazás: autóbusszal és hajóval
Elhelyezés: 3 éj szálloda*** tus/wc-s szobában 2 éj 2ágyas tus/wc-s hajókabinban
Ellátás: 5x reggeli, 2x büfévacsora (2-3. napokon)
BBP biztosítás: részletek: ITT.
730 Ft/nap/fő (Classic)
950 Ft/nap/fő (Premium BBP)
1200 Ft/nap/fő (Privileg BBP)
Amennyiben Euróban fizet, lehetősége van a biztosítási díjat is Euróban rendezni.
Útlemondási biztosítás: az alapár és a megrendelt szolgáltatások (kivéve BBP) 3%-a. Részletek ITT.
Felhívjuk figyelmét, hogy az útlemondási szolgáltatás kötése nem kötelező, de javasolt!
Belépők és jegyek tájékoztató árai: 60 EUR
Egyéb helyszínen fizetendő költségek: 15 EUR
A belépők ára tájékoztató jelleggel került feltüntetésre, előzetes tájékoztató nélkül módosulhatnak!
Az árak bizonyos esetekben nem csak a belépőjegyeket, hanem járulékos költségeket is tartalmaznak (adminisztrációs díj, helyi idegenvezető, szervezési költség, csoportbejelentés, transzfer, egyéb költségek, stb.)
Minimális létszám: 35 fő
Az előzetesen meghirdetett részvételi díj a fenti minimális utaslétszám esetén érvényes. A részvételi díj nem tartalmazza a létszám felárat. 20-35 nappal az indulás előtt amennyiben az utaslétszám nem éri el a meghirdetett minimális létszámot, abban az esetben létszám felár fizetendő, melynek mértéke:
*25-34 fő esetén 20.000 Ft / 55 EUR/fő
Ezen "létszám felár" az előzetesen meghirdetett minimális indulási létszám alatti csoportok esetében kerül csak érvényesítésre. Természetesen amennyiben a csoport tényleges indulása az előzetesen meghirdetett minimális utaslétszám alapján valósul meg (időközben megrendelések érkeztek az adott utazásra) úgy a befizetett "létszám felár" az utas részére visszafizetésre kerül.
Ezen felár nem tartalmaz árrést, ezen felár megfizetésével nem célunk hasznot képezni irodánknak. Egyetlen célunk van csak, hogy a minimális létszámmal is meg tudjanak valósulni a Z(s)EPPELIN Programok, meg tudjanak valósulni a tervezett utazások és az élmények valóra váljanak!
Csatlakozási lehetőség: Szeged-Kecskemét-Budapest-Tatabánya (pálya)-Győr útvonalon. Transzfercsatlakozás lehetőségeiről információ a programfüzet elején!
Utasbiztosítás (BBP) megkötése utazási feltétel!
A programváltoztatás jogát fenntartjuk!

Szolgáltatások
Az ár tartalmazza:
- utazást korszerű, kényelmes, légkondicionált autóbusszal
- 3 éjszaka jó minőségű szállodai elhelyezést 3* kategóriában, 2 ágyas zuhanyzós / WC-s szobában és 2 ágyas tus/wc-s hajókabinban
- 5x reggeli ellátás, 2x büfévacsora (2-3.napokon)
- alap program szerinti programokat és városnézéseket a program szerint
- magyar nyelvű idegenvezetést a programokon
- ingyenes ülőhelyválasztást a buszon
- 0-24 telefonos asszisztencát
- ingyenes fel- és leszállási lehetőséget a program útvonala szerinti nagyvárosokból
- kiemelt törzsutas kedvezmények elérhetőségét
- igény esetén Ferihegy közeli parkolást (vidéki utasaink számára)
Az ár nem tartalmazza:
- az étkezésekhez ital fogyasztást (helyszínen fizetendő)
- 3x vacsora felárat
- fakultatív programon való részvételt
- az alap programon felül teljesítésre kerülő programok költségeit
- belépőjegyek és az audioguide/fülhallgató árát (helyszínen fizetendő)
- idegenforgalmi adót (helyszínen fizetendő)
- kötelező jellegű helyi idegenvezető költségeit
- kedvezményes csoportos baleset-betegség-poggyász biztosítást
- minimális induló utaslétszám hiányában a létszám felárat
- valamint az egyéb, a fentiekben nem említett, az utazás során felmerülő költségeket (pl. személyes jellegű kiadásokat)
- útlemondás biztosítást
Árak és Felárak időpontonként
Kérjük, válasszon egy indulási időpontot a részletes árak megtekintéséhez:
2026-05-25 - 2026-05-30
| Megnevezés | Ár / fő |
|---|---|
| 2 ágyas szoba | 258 000 Ft |
| Választható felárak / Fakultatív programok | |
| 3x vacsora felár | 38 500 Ft |
| 1 ágyas szállodai szoba felár | 32 000 Ft |
| 1 ágyas belső hajó kabin felár | 62 000 Ft |
| Hajóval a Spree-folyón | 13 000 Ft |
| I. zóna retúr transzfer | 6 000 Ft |
| II. zóna retúr transzfer | 9 000 Ft |
| Ingyenes vecsési parkolás | 0 Ft |
| Ételallergia (Az igényt a partner/szállás felé jelezzük, garantálni nem tudjuk) | 0 Ft |
2026-06-23 - 2026-06-28
| Megnevezés | Ár / fő |
|---|---|
| 2 ágyas szoba | 267 000 Ft |
| Választható felárak / Fakultatív programok | |
| 3x vacsora felár | 38 500 Ft |
| 1 ágyas szállodai szoba felár | 32 000 Ft |
| 1 ágyas belső hajó kabin felár | 62 000 Ft |
| Hajóval a Spree-folyón | 13 000 Ft |
| I. zóna retúr transzfer | 6 000 Ft |
| II. zóna retúr transzfer | 9 000 Ft |
| Ingyenes vecsési parkolás | 0 Ft |
| Ételallergia (Az igényt a partner/szállás felé jelezzük, garantálni nem tudjuk) | 0 Ft |
2026-07-06 - 2026-07-11
| Megnevezés | Ár / fő |
|---|---|
| 2 ágyas szoba | 274 000 Ft |

2026-08-04 - 2026-08-09

2026-09-15 - 2026-09-20